top of page
A Vörösmarty Ház és Kapolcs

A Bakony alján, a Balaton-felvidék északi karéjában bújik meg a festői szépségű kicsinyke falu, Kapolcs. Fölé emelkedik féltő szeretettel a Kecskekő, melynek lankáit a helybeliek Kali Pusztának nevezik. 

 

Az elénk táruló kilátás szinte belénk fojtja a lélegzetet, a hátunk mögött madárzenekar ad koncertet. A madárhangversenyen kívül Kapolcs a színhelye nyaranta a Művészetek Völgye rendezvénysorozatnak, amely az ország egyik legjelentosebb zenei, színházi, képzoművészeti fesztiválja.
Kali Puszta a bejárata a hatalmas kiterjedésű Természetvédelmi körzetnek is, amely számtalan kisebb-nagyobb barangolást kínál az ide látogatóknak: Kálomisz tó, Király kő, Kőfejtő, Pokol lik, Szőke forrás...

 

Kali Puszta ma egy kis falusi gazdaság színhelye, ahol családias, békés környezetben élnek együtt oshonos magyar háziállataink. A mezőn legelésző lovak és csikók teszik még meghittebbé a táj varázsát.

Régi hatalmas körtefa árnyékában egy meghitt parasztház bújik meg. A házat kívül- belül teljesen felújítottuk, kamrájából fürdőszobát alakítottunk ki.

A házban négy önálló lakás van, lakásonként két-két ággyal Bár a ház egy Vörösmarty Mihály nevű helybéli pásztoremberről kapta a nevét, szerettünk volna nagy magyar romantikusunknak is emléket állítani azzal, hogy a neves költõ és író egy-egy mûvérõl neveztük el lakásainkat.Baráti társaságok együtt borozgathatnak a harmadik lakáshoz tartozó, de külön bejárattal is megközelíthetõ eredeti hangulatú borospincében. 

A vendégek részt vehetnek a gazdaság mindennapi életében. Amennyiben lóháton érkeznének, lovuknak is szállást, takarmányt tudunk biztosítani, fedett nyári lóállásainkban. 

kapolcs látkép
káli_medence
Kilátás a Magyar várból
kpierdo
Vörösmarty ház az istálló felöli útról
Misi
lovak
kert_részlet_2
kert_részlet
Kapu jázminvirágzáskor
bottom of page